Megjelent az ovomaltine szelet sötét verziója, ami egyfajta csokiszeletté préselt kakaópor, illetve abból most a dark. Eredetileg egy maláta-italról van szó, abból lesz kristályszerű, ropogós valami.. A csokiszeletnek álcázott darab kicsit egyhangú és száraz, ez a sötétebbik valamivel érdekesebb, komolyabb ízű. A ténylegesen csokival bevont verzió jobb nála, és szerintem azért igazán a crunchy cream a tuti. Mindenesetre azért tetszik, de ez csak ilyen megkóstolom, oké, szia.
Ismét túlzásba vittük a Yello-rajongást, és megkóstoltuk az énekes, Dieter Meier csúcsborát. Kávézós-báros, zürichi boltjában iható ill. kapható, argentin földjein termett szőlőből készült. Nem értek a borokhoz, de biztos jó, nekem kicsit száraz/fanyar volt. Maradok a kávéjánál..
Ja, hogy arról még nem írtam? Pedig tavaly szereztem be, életem legdrágább negyedkilós csomagja volt (20fr.). Az OCOA Santo Domingo a zenész-milliomos dominikai ültetvényén készül, teljesen bio, és kézzel válogatott, hibátlan szemekből áll, ezt látni is rajta. A berni Loebben is kapható. Friss, könnyed aromája van, eszpresszónak ajánlják.
Megkóstoltuk, ha már itt volt a szekrényben. Finom, igényes csoki, vékony, virágmintás, természetes anyagokból. Ajándéknak is remek, mert talán kevésbé ismert, mint a Lindt-félék, méltó a svájci csokik jó híréhez, és szép.
Itt ettünk, jó volt. Balra a szecsuáni csirke, jobbra a chicken tikka, van többféle ázsiai konyha is. Csak mind külön, ezért másutt kellett fizetni is, meg kártyával se ment. Az övé ízesebb volt, praktikusabb, de csípősebb és hagymás, az enyémben a tejfölösnek tűnő zöld szósz jött be. A képek eléggé más szögből is vannak, nem látszik, de a baloldali rízs kétszer több. Viszont legalább egész emberes adagok, igaz olcsónak sem mondható.
Aztán elmentünk még a boltba, és még mindig maradt a hedonizmusból, megmozgatta a fantáziánkat a Mövenpick diós-juharszirupos kreációja. Pont olyan finom is, mint gondoltam. Nagy, ázott, egész diók vannak benne, és a juharíz is remek.
Meglepetésként érte a rendőrséget a tegnap éjjeli tüntetés és zavargások. Most éppen nem a semmi ellen, hanem minden ellen vonultak fel pár százan (igazából csak balhézni), be nem jelenett módon. Néhány ablakot törtek be, egy rendőr megsérült, amikor összecsaptak, volt gumilövedék és könnygáz. Éppen egy koncertről mentem hazafelé, de nem láttam semmit, csak a sok szírénázó kisbuszt.
Múzeumba mentünk. Valami svájci, történelmi fotókiállítás volt, 10 frank. Közvetlenül a zürichi főpályaudvarral szemben van, maga az épület és a parkja, mellette a folyóval, nagyon szép, főleg nyáron. Már voltunk itt egyszer 2001 körül, akkor nem győzött meg a tartalom, és most se igazán.
Nem tudom, hogy ez svájci módi-e (jellemző), vagy általános múzeumbetegség, hogy nagyon kicsi minden és kevés. A terem nagy, tágas, volt is tömeg és totyorgás, de a vitrinekben szinte alig volt valami. Legalábbis gyorsuló időnkben, a több száz wikipédia-cikk, netes képtárak és instant youtube-videók után már nem nagyon lehet egy repedt agyagköcsöggel lekötni. Volt egy szoba - semmi tematika nem volt szinte -, ahol többek közt egy olyan 1.5-2 méteres vitrinbe kiállítottak 3 csokisdobozt és egy csokipapírt (1906-os nestlé). Most, ha kiraktak volna egy egész tarka falat az elmúlt évszázad különböző márkájú, ízű, évjáratú papírjaival, akkor még mindig ott csorgatnám a nyálam, de így? Történelmi ruhák, cipők témában dettó, évszázadonként kiragadva egy-egy darabot.
A másik, hogy semmit nem lehet megfogni vagy kipróbálni, és sajnos a mai világban már nem poén nézegetni dolgokat, mert a neten sokkal többet lehet látni. A fotókiállítás pl. nonszensz, oké, hogy a szép eredeti, kb. 8 centis, régi, fekete-fehér képet teszik a falra, de nagyítsák már ki wazze, ha így nem lehet látni, hogy mi van rajta, akkor mégis mi értelme?! Pedig pont a részletekben van, ami érdekes, hogy hogyan éltek a régi emberek, mit tartottak a polcon, milyen volt a cipőjük. De itt inkább arra ment ki minden, hogy jópofa, dizájnos legyen az elrendezés és a folyosók, és kevésbé foglalkoztak a látnivalókkal szerintem. Akadtak amúgy még festmények, sok egyházi kép, szobor, néhány régi komód, látványos lovasszánkók, régi tárgyak és maradványaik. Aki nincs oda ezekért, annak javaslom, hogy inkább kívülről csodálja meg az épületet.
Újabb példa rá, hogy kicsit másképp mennek itt a dolgok.. A 20 Minuten újság berni kiadásának egyik fő híre arról szól, hogy egy helyi kórházának új főszakácsa lett, s ő milyen profi, hol tanult stb.
Az ünnepek után aztán a szezonális édességek maradékait féláron rakják ki, ilyenkor veszek néha ezt-azt, hiszen nem olyan nagy baj, ha egy finom csoki hóember vagy tojás alakú. Ez a Kambly keksz is így járt, fajéjas töltelékkel, finom, elég édes, csak módjával.
Szeretem a svájci postát. Olyan szép meg hangulatos. Meg pontos és mosolygós, vagyis egészen más, mint az otthoni, olyan, mint lennie kéne. Ráadásul sokkal többet találkozom a postással is, mert nem csak az értesítőt dobja be, hanem a levelet is, meg a csomagokat a kezembe. Utóbbiakat általában fiat ducato hozza, de van néhány smart is a flottában, illetve a hegyekbe sárga terepjáró, a városokban pedig egyre több az elektromos robogó. Pasim tegnap volt ilyen látogatáson a szortírozóüzemben, irigylem. Mesélte, hogy futószalagon mennek a levelek, és több leolvasó is nekifeszül az irányítószám-firkáknak. Aztán, ha végleg nem sikerül, akkor Churban van egy központi irányítószámleolvasó operátorcsapat, akiknek 1mp alatt kell a monitoron megjelenő képekről begépelni.. (mekkora egy pocsék meló). Megtudtam azt is, miért nem lopnak a postán azon kívül, hogy itt amúgy se szokás. A szortírizó terembe kapukon át megy mindenki, mindenütt csipes belépővel, és csak átlátszó táskát viehetnek be. Egy hosszú terem egyik végén bejön a levél, a másikon ki, a kamionba. A nemzetközi küldeményeknek pedig egy külön szoba van, állítólag rendes, felfegyverzett vámos állt ott. A kimenő ládákban már postásonként vannak dobozolva a levelek, sőt, a városon belül még sorba is vannak rakva az útvonal alapján, szóval nagyon meg van szervezve minden. Plusz - talán a régi postakocsik nyomán - van buszhálózatuk is, és a zöldfenyős, fehér havas hegyoldalakon marhajól néz ki a sárga jármű.
Egyértelmű igen a tiltás mellett, a mai népszavazáson eldőlt, a svájciak nem akarnak müezinszóra ébredni.
