Svájc

Tavasz volt, sőt, tán nyár, az ég kihalványult a kellő árnyalatra, kánikula, messzire szálló tarka virágillat. A vonatra felszállt egy katona, terepszínű ruhában, csak úgy lerakta maga mellé az egyméteres géppuskáját (!), aztán elővett egy szörpöt, és hallgatni kezdte az ipod nanót. Svájcban minden hadköteles korú férfinak van gépfegyvere, méghozzá otthon! Gáz lenne felidegelni őket... :)

Odataláltam a Kunsthausba, befizettem a nagy pénzt (17fr), és felmentem a galériába megnézni a Színek ünnepe című kollekciót. Imresszionisták, expresszionisták, fauvisták, kubisták, turisták. Minden, ami tarka. Valakinek a gyűjteménye a cucc, milliárdos lehet. A bejáratnál adtak megfelelő nyelvű (englisch) nyakbaakasztós kütyüt, ami idegenvezet. Olyan pont, mint a mobilom, lapos, ezüst, csak kétszer akkora, be kell tárcsázni neki a kép számát, a fülemhez rakni, és akkor belemondja az ismertetőt. Vicces látvány volt a sok kóválygó ember, akik mind "telefonálnak" a képtárban. Nem volt teremőr egy se, kamerát sem láttam, és a képekhez oda lehetett menni közel, gyanús volt az egész, azt hiszem, minél inkább nem látszik, annál jobb a védelem.

Az elején voltak a jó, valamit-még-ábrázoló, atom színes festmények, tetszett is pár. Pl. Franz Marc - Landschaftja, Max Ernst - Tavasz címűje meg Léger képei. Érdekesek, bonyolultak is, amiknél el lehet időzni. Aztán ahogy haladtam, úgy fogytak el a témák a vásznakról, itt-ott még a kockák közt felsejlik egy bocifej, végül már csak kocka, aztán pacák és csíkok. Végig vigyorogtam, mint a vadalma a sok komoly közt. Törhették a fejük, hogy nekem milyen csatorna jön a kütyümből, hogy röhögök a műalkotáselemzéseken. Ilyen dokumentumfilm-alámondás jellegű, minden szót megnyomó, nagyonmagyarázós duma jött belőle, halál-komolysággal, rengeteg szakkifejezéssel és francia szavakkal meg nevekkel. Egy-egy képhez 5-10 perc totális bullshitelés. Amikor nem tudtak mit kitalálni, elmesélték, amit látok, hogy fent egy piros sáv van, lent zöld, és közte sok szín. Ezt így, ahogy mondom, de perceken át! :) De ahol már nem bírtam a dolgot, és majd' eldobtam magam, az Ernst. W. Nay - Három okkersárga korong című képe volt, amin (!) három okkerságra korong van (meg pár másik). Komoly. Bekapcsolom a kütyüt, és ezt mondja ~ "To understand this picture we must know the historical context..". Hát hisztórikal helyett majdnem hisztérikal volt a reakcióm. És akkor elkezdték mesélni a világháborútól a hátterét a 3 sárga foltnak. Bolond képek. Főleg Miró és a The Bird Boom-Boom Makes His Appeal to the Head Onion Peel c. kép. Persze a kiöltözött, középkorú és nyugdíjas közönség hümmögve próbál okos képet vágni hozzá, ezerrel bólogatnak az előtt a festmény előtt is, ami egy csíkos vászon. Szép, megvonalazott, színes, csíkos, semmi más. Olyasmi, amit bármelyik Röltexben kapunk... Itt már kezdtem felhúzni magam, úgyhogy mégegyszer megnéztem őket visszafelé, hogy végül Cézanne normálisnak nevezhető tájképeivel búcsúzhassak el a helytől. Jó buli volt, ezentúl eljárok majd múzeumba is röhögni.

Utána egyébként találtam egy helyet, ahol ugyanilyen, de még sokkal jobb, színes, absztrakt és modern műalkotások vannak a falon: Starbucks. :) Banános-csokis muffin és decaf. Először rosszat adtak ki, de egyből kicserélték, pedig már a számlán is tévesen szerepelt a kávém.