Nem gondoltam volna, hogy lánctalpas markológépekkel töltöm az éjszakát. Csak este jutott eszünkbe, hogy jelentkeztünk a kifutópálya-javítás bemutatójára, amelyet a környékbeli települések lakóinak ajánlottak fel. Ez amolyan cukorka nekik, hogy egy kicsit leszálljanak a reptéri zaj- és egyéb ártalmak miatti non-stop petíciózásról, és szimpátia alakuljon ki bennük. Remek ötlet, szerintem működik is, az előadók "kedves szomszédainknak" nevezve mutatták be, hogy mi ez a nagy felhajtás, mennyire szuper is ez a reptér, és mire megy el a pénz. Ámultunk.

Nem gondoltam volna, hogy lánctalpas markológépekkel töltöm az éjszakát. Csak este jutott eszünkbe, hogy jelentkeztünk a kifutópálya-javítás bemutatójára, amelyet a környékbeli települések lakóinak ajánlottak fel. Ez amolyan cukorka nekik, hogy egy kicsit leszálljanak a reptéri zaj- és egyéb ártalmak miatti non-stop petíciózásról, és szimpátia alakuljon ki bennük. Remek ötlet, szerintem működik is, az előadók "kedves szomszédainknak" nevezve mutatták be, hogy mi ez a nagy felhajtás, mennyire szuper is ez a reptér, és mire megy el a pénz. Ámultunk.

Egy parkolóban volt a találkozó, turistabuszokkal (7-et számoltam) szedték össze a népet, amelynek olyan 3/4-e idős, echte svájci, akit tényleg a szíve mélyén érint, hogy milyen környezetben kell nevelgetnie az autópálya mentén legelésző teheneit. Voltak még ezen kívül építkezés- és gépkedvelő érdeklődők (pl. én), profi fotósok és fiatalok is. Amit elfelejtettek mondani még az elején, hogy ez egy 4.5 órás program lesz, este 10-től...

Eleinte fogalmam se volt, mire számítsak, nem tűnt valami érdekes dolognak az útjavítás, gondoltam, döngölik a réseket meg újrafestik a csíkot. Még abban sem voltam biztos, hogy látunk valamit, mert egy előadásra ültettek le. Vicces volt már a bejutás is a biztonsági kapun, több száz rutintalan nyugdíjassal, akiknek mindenük becsipogott. Innét egy rendezvénytermes részre jutottunk, ami régen még váróterem volt, a reptér dizájnjához hasonlóan betonfalak között, épp csak diszkólámpák meg kék neonok lógnak a mennyezetről. Egy kis aperoval vártak, a szendvics finom volt, és félve ittam egy kávét is, hogy majd tudjak aludni. Aztán mikor már láttam, hogy mi lesz, mind a két kezemben fogtam egy-egy pohárral még, hogy ébren maradjak. Leültünk a széksorokra, vetítővásznak, prezentáció, animációs kisfilm. Először a repteret üzemeltető CEO beszélt, aztán hosszabban a karbantartó főnök mutatta be a munkákat. Ős-svájciul beszéltek, alig lehetett érteni... Megtudtuk, hogy 1946-ban kezdték a háromból a leghosszabb, 3.7 km-es kifutópályát építeni, amit '76-ban újítottak fel legutóbb. Azóta folyton javítgatják, foltozgatják, természetesen folyamatosan megfelelve a biztonsági előírásoknak, de évi 3-4 millió frankos áron. Most eljött a renoválás ideje. A reptér igen forgalmas (20.7 millió utas), naponta 730 fel- és leszállás történik, ezért a munkálatokkal nem szabad a forgalmat akadályozni.

Hogyan aszfaltozzunk leszálló gépek alatt? Sehogy. Üzemidőn kívül. Na, de nem maradhat ott a gödör meg a lapát. Ezért csak éjjel lehet dolgozni, zárás után 5.5 órát, azt is csak kedvező időjárás esetén, ami azt jelenti, hogy esőben nem, és legalább 5 fok kell. A 60 m széles pálya középső 23 m-es sávját cserélik ki "csak", amin a gépek futnak, 100 nap - vagyis éj - alatt. A menet a következő: 23:30-kor elszáll az utolsó gép is (Szingapúrba), "szabad a pálya". Az összehangolt aszfaltkommandó elfoglalja a helyét, óriásreflektorokat beüzemelik, mindenki tudja, mit kell csinálnia, és senki sem ácsorog. Az egész művelet egy szívátültetésre emlékeztett, vagy valami szimfóniára karmester nélkül, minden szabad centiméteren valaki csinálja, amit kell, nincs pihenő, és tilos hibázni. Pedig hajmeresztő dolgokat csináltak... de erről majd később. A napirend: elkezdik fúrni és felszedni az aszfaltot, kivájják a kábelek helyét, ez kb. az első 2-3 óra. Befektetik a kábeleket, lesimítják az üreget, beöntik az aszfaltot, kihül, hajnali 4:30-kor már festik rá a csíkot, aztán takarítanak, és jön a vizsgálat. Mert hogy naponta 4x teljesen átvizsgálják a pályákat. Még talán az utolsó porszemeket söprögeti valaki, amikor az első gép már kiteszi a kerekeit. Nem lehet késni, nem lehet melléönteni, félrecsatlakoztatni, cigiszünetet tartani, mert az egész építkezésnek nyomtalanul el kell takarodnia 6:04-re, amikor is az első, reggeli gép leszáll a vadiúj, friss úton; mintha mi sem történt volna. (Vajon ezért volt olyan olcsó a hajnali járat a múlkor? - viccelődtem magamban.) Hogy semmilyen fennakadás ne lehessen, minden munkagépből van 1-2 tartalék is, és ha valamelyik lerobban úgy, hogy másnapra nincs plusz pótgép, akkor el sem kezdik a munkát. A aszfaltozó gép "helyettese" pedig járó motorral vár a háttérben, mivel némelyik masinánál arra sincs idő, hogy csere esetén bemelegítsék. Napi 60-70 métert(!!) haladnak megfeszített tempóban.

A prezentáció után visszaültünk a buszokba, megszámoltak minket, és kaptunk ajándék - közelező - világítózöld mellényt. Cirkált körülöttünk pár rendőrautó, és elmondták, hogy a korlát mögött kell maradnunk. Ezek a buszok csinálják egyébként a reptér körüli tour-okat is, ezért végig mondták a sofőrök az idegenvezető szöveget, mutogatva a parkoló gépeket, épp itt volt egy óriás Antonov 124 is. Izgalmas alagúton át mentünk tovább, amely az E kapuk felé vitt, ahova utasként is metróval lehet eljutni. Aztán a reptér szélén egy kis erdő mellett el, és a távolban már látszott az építkezés. Gondoltam, talán csak körbevisznek, de leparkoltak a buszok, és ott maradhattunk pár méteres közelségben órákig, hatalmas élmény volt. A hatalmas szó szerint, amikor megjelent a csikorgó lánctalpain egy monstrum, a vakító reflektorok előtt szállt a porfelhő, zúztak, forogtak, csúszkáltak hangosan a sárga óriások, úgy éreztem, mintha a Terminátor 6. forgatásán járnék valami future-techno robotháború harcmezején. Még jó, hogy van gyakorlatom a rockkoncertek tömött, első soraiban, kamerával tülekedés terén, nagy nyomulás lett a jó helyekért a sok fényképezővel. Szerencsére a munkások nem voltak lámpalázasak a szurkolók láttán, lenyűgöző pontossággal és összhangban végezték a munkát, kicsit sem tűntek szívbajosnak. Én a közelébe se mertem volna menni némelyik gépnek, ők meg csak lazán söprögettek a markológépek közt, meg mászkáltak a folyamatosan mozgó betondarabok felett-alatt, pedig alig látszhattak a nagy lapátok mögül. Vagy volt olyan, aki a megemelt, több tonnás, imbolygó szikladarab alatt sétált el olyan könnyeden, mintha bármitől is megvédené ilyen esetben a sisak. Meg a friss aszfalton átsétáló munkás is furcsa volt, de ne siessünk.

Mikor odaértünk, olyan 1-2 méternyi sávból szedték már ki az utat, a nagy (Liebherr márkájú) döfőgépek segítettek felaprózni, és két óriási Cat markoló harapdálta fel az aszfaltszeleteket, és dobálta rá a (Volvo) teherautókra. Utóbbi művelet volt a leglenyűgözőbb, az óriásmarkoló nyikorgó lánctalpai, amik markoláskor, erőlködéskor fel-felemelkedtek a földről, csoda, hogy nem borult fel. Ahogy a spéci fogójában tartja az 5-6 tonnás sziklákat, és olyan finoman megpakolja, rárendezgeti őket a dömperre, ahogy még egy nyugis óvodás se tudná a homokozóban a műanyag verzión. Egy-egy súlytól szinte felugrott a teherautó, nem is képzeltem, hogy ezek ilyen erősek, és úgy mentek velük, mint terepjárós a ralin. Általában minden gép lendületesen és gyorsan közlekedett, semmi várakozás, tudták, mikor mi jön, ki mit csináljon, a leeső sziklamorzsákat a kisebbek visszakotorták, a kefés söprőgép folyamatosan mászkált, és a nagy káoszban ott járkáltak köztük a mezei munkások.

Amint egy tenyérnyi sáv ki lett szedve, már jött is a mérőember állvánnyal, közben már hozák a kábeleket, lesimították a földet stb. A kisebb fúró- és markológépek el tudtak fordulni a tengelyük körül, nagyon szuper volt a mozgásuk, az tetszett legjobban, ahogy lenyomták az orrukat (pl. a fúrófejet), és arra támaszkodva másztak ki a gödörből. Aztán jött egy másik "orrmányos" gép (bocs', laikus vagyok és nő is), amiből futószalagon jött ki a törmelék (természetesen egy másik tartályába, ami aztán vitte is el), először azt hittem, ez csak porszívó, de megláttam mögötte a mély, szögletes vájatot, a kábelek üregét vágta ki. Hozták is a csöveket berakni, miközben fél méterre tőlük még a régi pályát fúrták, harapdálták az óriások. Elvarázsolva bámultam a terepet, és ahogy eltelt egy óra, már kis medencényi gödör állt, s mikorra a szakasz végére értek a harapdálógépek, az elején már a folyamatosan beöntött, friss aszfaltot egyengették. Hajnali kettőkor jeleztek nekünk, hogy vége a shownak, és hazavittek a buszok, meg kaptunk még egy-egy zacskó csokit. Szívesen elnéztem volna még őket reggelig.